Novinky

          • Karácsonyi szeretetdoboz

          • Kérjük a kedves Szülőket , hogy aki teheti, járuljon hozzá e nemes cselekedethez.

            Hagyományainkhoz híven idén is gyermekeinkkel együtt készülünk szétosztani az adományokat, hogy ők is átélhessék az önzetlenség örömét, és együtt varázsolhassunk mosolyt az egyedül élő idősek arcára .

          • Méhészbemutató a Viskolában

          • Pici méhészünk hatalmas, szívmelengető sikere!

            Ma valami igazán különleges történt: Máté egy rendhagyó prezentációval varázsolta el az osztályát a méhek csodálatos világáról. Már hetek óta izgatottan készült — minden nap egy kicsit többet kutakodott, tervezett, gyakorolt — és a lelkesedése egészen megható volt.

            A családi méhészetben szerzett élményei és tapasztalatai most végre megmutathatták magukat. Szüleivel együtt szorgosan készülődött, így igazi kincseket hozott magával: méhészeti eszközöket, a családi vállalkozást bemutató videókat, és természetesen finom, illatos méhtermékeket, amelyeket mind megkóstolhattunk.

            Amikor előadott, csillogott a szeme — egyszerre volt büszke, izgatott és boldog. A tanulótársai tátott szájjal figyelték, a tanító nénik pedig olyan szeretettel hallgatták, mintha egy kis szakembert látnának maguk előtt. És talán tényleg egy kicsit az is.

            Máté bemutatója hatalmas sikert aratott, de ami még fontosabb: mindannyian láthattuk, milyen csodákra képes egy gyermek, ha valami igazán közel áll a szívéhez.

            Gratulálunk, kicsi méhészünk! Büszkeséggel tölt el bennünket az odaadásod, tudásod és az az öröm, amellyel megosztod velünk a világod.

          • Pamiatka zosnulých - Halottak napi megemlékezés

          • Pri príležitosti Pamiatky zosnulých sme sa spolu so žiakmi vybrali na cintorín, aby sme si uctili pamiatku tých, ktorí už nie sú medzi nami. Tichom, modlitbou a zapálením sviečok sme vzdali úctu ich spomienke.
            „Tí, ktorých milujeme, nikdy naozaj neumierajú — žijú ďalej v našich srdciach a spomienkach."

             

            „Az emlékezés összeköt a múlttal, és megtanít értékelni a jelent.”
            A Halottak napja alkalmából diákjainkkal közösen jártunk a temetőben, hogy gyertyát gyújtsunk és méltón emlékezzünk.

          • Iskolai könyvtárak világnapja

          • Iskolai Könyvtárak Világnapja Idén is különleges ajándékban volt részünk: a verőcei könyvtár jóvoltából új könyvcsomag érkezett iskolánkba!Az ismeretterjesztő kötetek és mesekönyvek új lendületet adnak a tanulásnak és az olvasás szeretetének.Köszönjük barátainknak a figyelmet, támogatást és a sok kedves szót, amit tőlük kapunk! 

          • 📚A Magyar Népmese Napja

          • A Magyar Népmese Napjához kapcsolódva mi is teljesítettük a Nagy Népmese Kihívást!

            Hét nap alatt 18 gyerek hallgatta a kiválasztott meséket. A kisebbek közösen, a nagyobbak önállóan oldották meg a kvízeket – és mindenki nagyszerűen szórakozott!

            A magyar népmesék varázsa újra megmutatkozott: szórakoztatnak, fejlesztenek, érzelmi kapaszkodót adnak.

            Hálás köszönet Betti tanító néninek a saját készítésű ajándékért – az új dísz már a falat ékesíti, és emlékeztet a közös élményre.

            Köszönjük a lehetőséget!

          • Megmutatom Mikszáthnak a világom, avagy séta a XXI. században” című rajzpályázat

          • Izu a „Megmutatom Mikszáthnak a világom, avagy séta a XXI. században” című rajzpályázaton korcsoportjában 2. helyezést ért el. Emellett Fannika és Anna alkotásai különdíjban részesültek, és a kiállításon is megtekinthetők.
            Szívből gratulálunk minden résztvevőnek és díjazottnak – nagyon büszkék vagyunk rátok!

          • 🐾 Állatok Világnapja a Vadászháznál 🐿️🌲

          • Állatok Világnapja a Vadászháznál

            Az Állatok Világnapja alkalmából különleges élményben volt részünk: ellátogattunk a helyi vadászházhoz, ahol Gyuszi bácsi mesélt nekünk az erdei állatokról, a körülöttünk élő madarakról, valamint a vadászat és az erdővédelem fontosságáról.

            Megtanultuk, mennyire fontos vigyázni a természet kincseire, és hogy az állatokkal való együttélés felelősséggel is jár.

            „Az erdő nem csak fákból áll, hanem életek sokaságából, melyek mind összefonódnak.” – Fekete István

            Köszönjük Gyuszi bácsinak az érdekes történeteket és a közös felfedezést!

          • 🎉 Jótékonysági Bál a Viskolában! 🎉

          • Jótékonysági Bál a Viskolában!

            Kedves Szülők, Nagyszülők és Támogatóink!

            Szeretettel hívjuk Önöket idei jótékonysági bálunkra, melynek célja, hogy közösen segítsük iskolánk új kinti tantermének megvalósítását.

            A vendégeket élőzene, finom vacsora,borkóstoló, tombola és jó hangulat várja.

            Részvételi szándékukat kérjük, jelezzék mielőbb.

            Köszönjük, hogy jelenlétükkel és támogatásukkal hozzájárulnak iskolai közösségünk erősítéséhez!

          • ✨ Rákóczi Szövetség – Ösztöndíj-átadás ✨

          • A legnagyobb szeretettel és örömmel köszöntjük iskolánk új elsőseinek közösségét:

            Izu, Emi, Anikó, Erik és Boldizsár – szívből kívánjuk, hogy előttetek álló diákéveitek gondtalanul, vidáman és élményekben gazdagon teljenek!

            Kedves Szülők!

            Hálás szívvel köszönjük Önöknek, hogy a magyar iskolát választották, és ezzel együtt a Viskola közösségéhez csatlakoztak. Bizalmukat megtiszteltetésként fogadjuk, és minden szakmai tudásunkkal azon leszünk, hogy méltón szolgáljuk gyermekeik jövőjét

          • Ságraforgó 🌻 Gyermekszínjátszó Fesztivál Ipolyságon

          • Iskolánk diákjainak is lehetősége volt részt venni a Honti Napok keretén belül megrendezett Ságraforgó Gyermekszínjátszó Fesztiválon.

            A 4. alkalommal megrendezett fesztiválon két nagyszerű előadást láthattunk. Az FFKIKI Búzacska színjátszó csoportja a Jónás című darabot, míg a dunaszerdahelyi FÓKUSZ Gyermekszínpad a Hamucipőcske című előadást mutatta be.

            A gyermekeket teljesen lenyűgözte mindkét produkció. Nem hiába: csodálatos élmény volt őket a színpadon látni, a nagyszerű rendezés pedig garantálta a sikert .

            Szívből gratulálunk az alkotóknak és a vezetőknek!

          • Mesterségek nyomában V. - Po stopách remesiel V.

          • Pirográfia kiállítás és „Város a városban" makett kiállítás.

            Výstava pyrografie a výstava makiet „Mesto v meste“

             

            Egy tartalmas és élményekben gazdag napközi az Ipolysági Városi Könyvtárban ,ahol szeretett kolléganőnk különleges pirográfiai munkáit csodálhattuk meg.

            A pirográfia nem csupán hobbi, hanem valódi, elismert kézműves mesterség, amely türelmet, kézügyességet és művészi látásmódot igényel. Kolléganőnk alkotásai szépen bizonyítják, hogy az ősi technika a mai napig élő, sőt megújuló formában van jelen a kézműves világban.

            Ezt követően Jani bácsi Város a városban című makettkiállítását tekintettük meg.

            Alkotásai részletgazdagságukkal és a bemutatott munkák sokaságával mindenkit lenyűgöztek.

            A kézműves foglalkozás során Jani bácsi néhány apró trükköt is megosztott velünk, amelyeket nagy örömmel mutatott be a résztvevőknek.

            Köszönjük a lehetőséget!

             

            Obsahovo bohatý a zážitkami naplnený deň v mestskej knižnici v Šahách... sme obdivovali jedinečné pyrografické práce našej milovanej kolegyne.

            Pyrografia nie je len hobby, ale skutočné, uznávané remeslo, ktoré si vyžaduje trpezlivosť, zručnosť a umelecký pohľad. Jej diela krásne dokazujú, že táto starobylá technika je dodnes živá a v remeselnom svete prítomná dokonca v obnovenej podobe.

            Následne sme si pozreli výstavu modelov uja Jàna s názvom Mesto v meste .

            Jeho diela všetkých očarili svojou detailnosťou a množstvom prezentovaných prác.

            Počas remeselného workshopu sa s nami podelil o niekoľko drobných trikov, ktoré s radosťou predviedol účastníkom.

            Ďakujeme za príležitosť!

          • Petőfi és Kőrösi Program

          • Hálás köszönettel tartozunk a Petőfi és Kőrösi Programnak, hogy az új tanévben lehetőséget adott a közös munkára.

            Külön öröm számunkra, hogy Fábián Zoltán énekessel együttműködve gazdagíthatjuk iskolánk kulturális életét,

            és diákjaink ezáltal közelebb kerülhetnek nemzeti értékeinkhez.

          • Ünnepélyes tanévnyitó - 2025-2026

          • Slávnostné otvorenie školského roka - 2025-2026

            Tanévnyitó 2025/2026
            Iskolánk ünnepélyes tanévnyitójával megkezdődött a 2025/2026-os tanév. Az esemény méltó nyitánya volt az új tanév kihívásainak és közös élményeinek.

            Otvorenie školského roka 2025/2026
            Slávnostným otvorením školského roka sa začal školský rok 2025/2026. Podujatie bolo dôstojným začiatkom nových výziev a spoločných zážitkov.

    • Kontakty - Elérhetőségek

      • Základná škola - Alapiskola, Vyškovce nad Ipľom 34
      • +421 36 748 31 11
      • č. 34, 935 77 Vyškovce nad Ipľom
        Slovakia
      • IČO: 710056656
    • Prihlásenie - Bejelentkezés